KANÁL PÁPA

Azt hiszem elöljáróban leszögezhetjük, hogy a tegnapi elődöntő egy igazi klasszikus volt, olyan mérkőzés, ami miatt élünk-halunk a fociért, egy igazi dráma, mely során igazi hősök és antihősök léptek pályára.

Vonjuk le a végkövetkeztetést is rögtön az elején: a Chelsea teljesen megérdemelten jutott a Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol ezek után küldetése van, de erről még később.

Ez az egész párharc a totális irracionalitás jegyében zajlott, így abszolút nem számít, hogy a Chelseanek klasszikus értelemben véve semmi közzé nem volt egyik meccshez sem. Ha egy csapat 0-2-ről, emberhátrányban, csapatkapitányát elvesztve kiegyenlít Barcelonában, ott nincs miről beszélni. A szezon elején volt egy megérzésem, miszerint idén a Barcelona ellenfele a döntőben a Chelsea lesz, de természetesen magam sem hittem ebben. Tegyük a kezünket a szívünkre, és emlékezzünk vissza, mennyi esélyt adtunk a kékeknek a nápolyi 1-3 után, és hogy lesajnáltuk őket, amikor a Benfica idegenben tíz emberrel lejátszotta őket a pályáról. Tegye fel a kezét az, aki akár csak 5 % esélyt adott nekik a Barcelona ellen, és nem többgólos katalán továbbjutást jósolt. Ebbe a csapdába estek valószínűleg a Barcelona játékosai, sőt még a mindig visszafogott Guardiola is, különben nem kockáztatott volna ennyire Londonban és egy kevésbé támadó, inkább a biztos labdatartásra építő csapatot küldött volna pályára. Ő biztos úgy gondolta, hogy egy 2-3 gólos idegenbeli győzelemmel lezárhatják a párharcot már az első meccsen és önbizalomtól duzzadva fogadják a Madridot otthon. A terv egyáltalán nem volt rossz, hiszen valljuk be, reálisan a Barcának 2-3 gólt minimum alsó hangon kellett volna gurítania a Chelseanek, ha nem ennyire gyatra a helyzetkihasználás.

A Barcelona egyszerűen kifulladt a szezon végére és egy hét alatt gyakorlatilag lenullázta az idényt, már ami az igazán fontos trófeákat illeti. Hibákat és felelősöket lehetne bőven találni, de nem hiszem, hogy érdemes. Talán a negyedik szezonban tényleg visszaütött a túl szűk keret és a csereként bevethető védőjátékosok teljes hiánya, mint ahogy a középcsatári pozíció teljes kikapcsolása a katalánok játékából is. Úgy gondolom, a Barcelona játéka nem igazán függ Messitől, a gólszerzés viszont az utóbbi szezonban nagyon is (hol vannak már azok az idők, amikor Eto’o 36, Henry pedig balszélsőként 26 gólt jegyzett a szezonban), David Villa formáját pedig lehetett kritizálni, de sokszor bizonyította, lehet rá számítani kiélezett helyzetben, ha a befejezésről van szó. Ott, ahol egy ilyen kiélezett helyzetben Keitát középcsatárként küldik be játszani azt hiszem elég komoly problémák vannak. A három védős játékrendszer is lehet megbukott ezzel a héttel, és kiderült, Guardiola túl messzire ment, túl sokat áldozott fel a hátsó stabilitásból a totális tiki-taka oltárán.

A Barcelona játékosai gyakorlatilag egészen a végéig nem hitték el, hogy itt kieshetnek, és ez lett a vesztük. Egy ekkora csapattól óriási fegyelmezetlenség gólt kapni abban a helyzetben, amikor Ramires találata született, Messi és Torres személye pedig igazán adta magát, mint pozitív és negatív hősök.

Mindezek ellenére ez a csapat és Guardiola megérdemlik, hogy senki sem keressen bűnbakokat a mérkőzés után, már csak azért sem, mert semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy csapat négy ilyen év után kiesik a BL elődöntőjében és csak második a bajnokságban. Ha Guardiola marad – már pedig marad – akkor nem zárul le ez a korszak és jövőre ilyenkor megint mindenki utálhatja majd nagyon a Barcelonát.

A Chelseanek ezek után szinte kötelező nyernie Münchenben, stílszerűen Mourinho ellen, de ki tudja, eljut-e egyáltalán a vén geci a döntőbe a Madriddal. Az, hogy hány játékosa lesz eltiltva a Chelseanek, szerintem nem mérvadó szempont, tekintve, hogy az egész tavaszi szereplésük és sorsuk nélkülözött mindenféle logikát és racionalitást. Lampard, Cech és még egy páran (Terryt hagyjuk) megérdemli a Bajnokok Ligája győzelmet.

Külön megemlíteném, hogy a Barcelona legutóbbi három BL elődöntőjével ellentétben szerencsére most egyáltalán nincs bíró-kérdés, a tegnapi török játékvezető pedig minden dicséretet megérdemel, gyakorlatilag hiba nélkül hozta le a találkozót, volt bátorsága tíz perccel a vége előtt érvényteleníteni a hazaiak lesgólját, előtte pedig kiállítani a ritka suttyó paraszt Terryt.

Őszintén megvallom, ebben a túlsztárolt Barca-korszakban nagyra értékelem, hogy a Camp Nou közönségének helyén volt a szíve, és éltette a csapatot egy ilyen kiesés után, mint ahogy Londonban is  a hazai közönségnél hangosabban szurkolt.

"Csak kib@szták AVB-t, talán mégse kell eltemetni a Kékeket. Abban igazad van, hogy kiöregedik lassan egy nagy generáció, de egy más taktikai felálásban (ahol nem teljesen szoktlan pozíciókban kell Lampardnak, Terrynek játszania) még van 1-2 jó év ebben a csapatban."

Ez volt a kommentem, mikor Szivárvány Cápa, a spanyol foci tekintetében vátesznek tűnő  fociguru (megjósolta a madridi aranyat, mikor 10 ponttal vezettek) a Chelsea hanyatlásáról és bukásáról elmélkedett. Erre tessék, BL döntő. Bumm! Valóban halott a csapat, és mielőtt kilehelné az utolsó lehelletét, még rándul egyet? Vagy csak AVB volt egy pancser, aki csak a taktika kidolgozására figyelt, de nem tudta se kellőképp motiválni a csapatát, se megfelelő légkört teremteni? 

Egyébként Mr. Szivárvány helyzetelemzése az El Classico taktikájáról kb. leírja a Chelsea elleni meccsen látottakat is. Motiválatlan, rossz formában lévő Barca, súlyos edzői melléfogásokkal alulmaradt a fullra felpörgetett, az edzőjéért megszállottan küzdő londoni csapattal szemben.

Szerintem a sok mindent elmond Di Matteoról, hogy a korábban görcsben játszó Torres, aki már a VB-n is mindig kihagyta a kihagyhatatlant, fontos helyzetben nem hibázott (Remélem fordulatot hoz az életében ez a gól, mert én még az Atletico Madrid korszakából, 17 éves kora óta istenítem, és borzalmas látni egy ekkora futbalista szánalmas vergődését), vagy Lamps akkorát gürizett, mint utoljára Mou alatt.

Nem a Kékek lesznek a favoritok a BL döntőben, de a tegnapi játékuk alapján bármi megtörténhet.

Törvényszerű volt, hogy előbb-utóbb megtörténik, tudtuk, hogy meg kell történnie. Történhetett volna persze szerencsésebb időpontban is, de ha már így alakult, kezeljük a helyzetet kihívásként: a Real Madrid hosszas kínlódás után legyőzte a Barcelonát, ráadásul idegenben, a bajnoki címről döntő ütközetben. Ezzel gyakorlatilag megnyerte a spanyol bajnokságot, amit lehet egy szombati vereséggel is bezsebelt volna, de így már semmiképp sem lehet rásütni a fővárosi diadalra, hogy nem lenne megérdemelt. Vonatkoztassunk el most a szezon Madrid-ot segítő bírói ítéleteitől és valljuk be, a Madrid jobban akarta ezt a bajnokságot, többet tett érte és kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott, a végén pedig az utolsó, még hiányzó szeletet is a helyére illesztette a Barcelona legyőzésével.

A szombati meccset megítélésem szerint inkább a Barcelona veszítette el, mintsem a Madrid nyerte meg, a katalánok Guardiola alatt eddig talán egyszer-kétszer játszottak ennyire enerváltan és elképzelés nélkül. Pep, aki az emlékezetes milánói elődöntőt és talán a tavalyi kupadöntőt leszámítva eddig mindig túljárt a nagypofájú Mourinho eszén - sokszor zseniális meccs közbeni változtatásokkal - most egyértelműen mellényúlt, és rosszul összerakott csapatot küldött pályára, majd hibáját nem korrigálta időben. Talán abba a hibába esett, hogy a győzelmi kényszer és a Chelsea elleni dühítő vereség miatt mindenképpen akart húzni valami meglepőt, és ez lett a veszte: 20 perc alatt egyértelművé vált, hogy Tello fejben még nem érett egy ilyen meccshez, egy balszélsőtől ezen a szinten nem elég, hogy Iniesta feltételezett segítségével széthúzza a pályát, hogy Xavi és Messi középen bevihesse a megrendítő ütést. Arbeloa könnyen levette a pályáról, Iniestával nem működött az összjáték, ám még így is a meccs embere lehetett volna, ha a kettő közül az egyik nagy helyzetét beveri. Hiba volt Fabregas és Sanchez mellőzése is (ha a chilei tényleg nem bírt 90 percet, még akkor is többet ért volna Pedro rutinja, mint Tello), Alexis egy az egyben sokat ért volna a betömörülő madridi védelemmel szemben, Fabregas pedig kiváló kapocs lett volna Xavi és Messi között, akiket így - társak hiányában - könnyebben elszigetelt a madridi gépezet. Egyáltalán nem értem, Guardiola miért mondott le arról, hogy a Xavi-Iniesta-Fabregas-Messi négyessel teljesen megszállja és kontrollálja az ellenfél térfelét. A győzelem még így is meg lehetett volna, mivel az azért végig látszott, hogy a Barcelona játéktudásban még mindig jóval a Madrid előtt van, ezen az estén azonban senki sem nyújtott kiemelkedőt a csapatból, kizárólag negatív értelemben: Valdes újfent bizonyította, hogy elindult visszafelé, és megint egyre rosszabb kapus (a második gól előtt égbekiáltóan nagyot bakizott), a védelemből mindenkinek voltak megingásai, Xavi és Messi pedig nem tudtak kiemelkedni és a vállukra venni a csapatot.

Mourinho nem húzott semmi meglepőt, feltolta a védekezést, de alapvetően a jól ismert recept szerint a biztos védekezésre és a gyors kontrákra épített. Fejben most jobban ott volt a csapat, belőtték a helyzeteiket, senki sem csinált hülyeséget, hozták amit kért tőlük.

A jövő:

Nem vonnám le törvényszerűen azt a következtetést, hogy a Madrid áttörte a súlyos lelki gátat és vége a katalán dominanciának. Lehet idén lesz még egy Clasico, ami meggyőződésem szerint egy teljesen más jellegű mérkőzés lesz, ott a Madridnak támadnia is kell majd, a Barcelona visszazártabban játszhat, mivel nem lesz rajta közvetlen győzelmi kényszer, a BL-döntős tapasztalat is sokat érhet. Ez a helyzet újdonság Guardiola számára, és kérdéses, hogy a két egymás utáni vereség milyen hatással lesz a csapatra, leigázzák 5-0-ra a Chelsea-t, nyögvenyelősen továbbmennek, vagy szimplán csak összezuhannak és már holnap kiesnek.

Érdekes kérdések, de lehet, hogy még Ribery és Robben is hozzászólnak szerdán a témához.

Részletes elemzés majd a meccs után, előjáróban csak annyi, hogy aki nem nézi a meccset az buzi, aki a madrid-nak szurkol az meg egy köcsög.

Én így állnék fel:

Valdes - Alves, Pique, Mascherano, Puyol- Busquets, Xavi, Iniesta, Fabregas- Messi, Alexis

Xavi egyébként 32. klasszikusát fogja játszani ma este, amivel katalán rekordot dönt, hihetetlen.

Szerkesztőségünk tippjei:

Szivárvány Cápa: 2-1

Germé: 2 gólos Barca-siker

Del Piáló: ismeretlen helyen tartózkodik, akár csak Samantha a Dallasból - az ok is megegyezik valószínűleg - de mivel a múlt keddi meccsen a madrid-nak szurkolt, így a bejegyzés elején említett kategorizálás miatt egyébként sem érdekel senkit sem a véleménye.

Germé nem szeretett volna politikáról írni, és mivel most nincs sok ideje, ezért sokat most sem fog. A Schmitt ügyről már mindenki elmondott mindent, nekem van egy plusz észrevételem a doktori hallgatók nevében, amit majd egyszer leírok. De most Germé csőrét kibaszottul piszkálja minden idők legundorítóbb alákérdezéses interjúja az m1-en. Még hogy ő nem perel, hát ez geci jó, köszönjük meg szépen.

Igen. Eljött a pillanat, amitől szerkesztőségünk többi tagja úgy félt, mint a tűztől: pár nappal ezelőtt látott napvilágot a hír, miszerint a világtörténelem legjobb és legmeghatározóbb zenei formációja, a Depeche Mode ismét stúdióba vonult. Jövő tavasszal új album, aztán pedig turné, ami számomra remélhetőleg alsó hangon három koncertet jelent. A következő egy évben szerzőtársaim legnagyobb megelégedettségére minden újabb fontosabb fejleményről be fogok számolni a munkálatok kapcsán, kezdetnek itt is egy videó, csak hogy Germé önjelölt zenei lexikon kollégánk számára is tiszta legyen, hogyan is hangzik az Enjoy the Silence élő változata:

Bevallom őszintén, hogy a blog indulásakor attól tartottam, Del Piáló miatt itt majd nem lehet szabadon buzizni, ám most egyrészt megnyugodtam, másrészt viszont mélységes felháborodásomnak szereznék hangot adni:

Az, hogy valakinek problémás a zenei ízlése, nem új keletű dolog szerkesztőségünkben, ám az, hogy egy olyan valaki buzizza az embert, aki számára a labdarúgást a Juventus jelenti, aki a nők férfi focicsapatokban való részvételi jogáért kardoskodik, és aki általánosságban is szívügyének érez minden olyan divatos liberális, bármiféle valós alapot nélkülöző buziságot, mint például demokrácia, sajtószabadság és ehhez hasonló faszságok. Sőt, ezekért rendszeresen tüntet is, elbaszva az idejét ezzel olyan szent tevékenységi formák elől is, mint például a szaunázás.

Szóval Del Piáló kisfiam, olvasgasd inkább az Élet és Irodalmat és ne avatkozz a nagyok dolgába. A Backstreet Boys pedig olyan amilyen, ám generációnk egyik meghatározó zenéje, persze te ezt honnan is tudnád, már akkoriban is a Fidesz 98-as választási győzelmeinek veszélyeivel foglalkoztál értelmes dolgok helyett.

Fogadd szeretettel és figyelj, tanulj:

Kedves Family Guy néző olvasóinknak minden bizonnyal ismerős a most bevezetésre kerülő formátum. Szerkesztőségünk megbecsült tagja, Germé, aktuális eseményekről fejti ki véleményét Peter Griffin-hez hasonlóan. Sorozatunk első részében az Éden Hotel második szériájának tegnapi és tegnapelőtti eseményeiről esik szó.

Történt, hogy a tegnapelőtti adásban egy konfliktus közben az egyik szereplő, a Szlovákiában elő, önmagát magyarul is beszélő szlováknak tartó Éden Noémi kisfiúnak hívta vitapartnerét, Éden Petit, aki viszontválaszában előbb megjegyezte, hogy idősebb, mint Szlovákia, majd faszszopó szlovák kurvának nevezte Éden Noémit. Az eredmény, hogy a tegnapi adásban kizárták őt.

Először is megjegyezném, hogy Éden Peti viselkedése minősíthetetlen, mert így nem beszélünk egymással, még akkor sem, ha részegek vagyunk, és másnap bocsánatot kérünk egy szál virággal, ahogyan ő is tette. Nála azonban csak egy valaki szerepelt le jobban, igen kedves olvasóink, pontosan a Viasat 3.

Csak hogy kontextusba helyezzük a dolgokat, a kurvázás bevett gyakorlat az Éden Hotelben, idén is volt már rá példa, tavaly pedig a későbbi győztes Éden Kristóf kurvázta napokig Éden Szandrát. Alpári módon beszélnek egymással a szereplők, ami nem feltétlen baj, hiszen ezért is nézik a sorozatot. Ez semmilyen büntetést nem szokott vonni maga után. Emellett megjegyzendő, hogy tavaly elcsattant egy pofon is, ami után nem járt automatikus kizárás, szavaztak arról a lakók, hogy a vétkes maradjon vagy menjen - végül távoznia kellett.

Mindezek alapján azt kell feltételeznem, hogy a Viasat 3 szerkesztői szerint az alpári beszéd rendben van, a testi erőszak végül is ok, ha a játékosok úgy gondolják, de a szlovák jelző használata egy káromkodásban már kizárást von maga után.

A verdikt: A Viasat 3 zavaros értékrendű szerkesztői piszkálják ma Germé csőrét.

 Az alpesi sí, hát már kifejtettem a véleményemet.. De azért mindennek van határa. Szóval a Duran Duran után majd az jön, hogy Madonna koncertre akarsz menni, vagy Back Street Boys tribute zenekart alapítanál. A szerkesztőség heteró fele (harmada?) jegyében szeretnék elhatárolódni az előző bejegyzéstől. Egyébként gondolkoztál már, hogy miért Back Street? Hát AZÉRT!

Inkább nézzél boxot, vagy focit, vagy még akár az Éden Hotelt is. 

Ez jutott még eszembe, mi van a lábad között?

Germé azt mondta, hogy 30-ért bevállal. De akkor én külön szobát szeretnék.

Sajnos nem a Balaton Sound ideje alatt, hanem kicsit korábban, de ismét hazánkba érkezik a világ egyik legnagyszerűbb együttese, a Duran Duran. Úgy néz ki szerkesztőségünk idei jól megérdemelt vakációja csak június 28. után veheti kezdetét.

Az most mellékes kérdés, hogy a Madrid nyerte-e meg vagy inkább a Barcelona vesztette el, a tény attól még tény marad: ha két év alatt is, de Mourinho megint megcsinálta, bajnokságot nyert, legyőzve a világtörténelem egyik, ha nem a legerősebb csapatát. Szüksége volt ehhez az egész spanyol bírói kar hathatós segítségére és egészen elképesztő szerencsére, de ettől még egy ilyen győzelmi sorozat önmagáért beszél. Csak nem volt hiába a sok provokatív nyilatkozat, a sok sírás, beszólogatás és lelki hadviselés a szövetség és a bírói kar felé, sikerült elérni, hogy idén gyakorlatilag nem ítéltek büntetőt a Madrid ellen, meccsei többségén már az első félidőben megkapta az emberelőny+11-es kombót, mészárosai pedig büntetlenül apríthattak egész meccsen.

A Kanálpápa szerkesztősége ezúton gratulál José Mourinho-nak az újabb országban elért bajnoki címhez. A Barcelonán talán már egy ilyen hajrá sem segítene:

Mielőtt még minden kedves olvasónak végleg tönkremegy a zenei ízlése, gyorsan visszakanyarodunk a sznob gasztronómia vonalára, és végigvesszük, ezen a héten hol mi jót kóstolt Szivárvány kolléga:

Hétfő: Pomo D'oro

Bejáratott hely, mindig hozza a megszokott minőséget. Mivel nagyobb társasággal vettem részt a vacsorán, kezdésnek közös előétel volt óriási nagy tálakkal, melyeken különböző olasz felvágottak, mozzarella, bélszín carpaccio és egy ismeretlen mustáros hal voltak. Kiváló termékek, de ezen a szinten semmi extra, továbbá az adagot kevésnek ítéltem meg ennyi emberre, de teljesen rendben volt a dolog, főleg a carpaccio. Főételnek mertem nagyot álmodni, a Gundelből ismert Rossini steak-re szavazva. A hús kiváló volt, úgy jó 400 gramm, rajta libamáj és gombák. Nagyon rendben volt, bár gombák terén többet vártam volna egy olasz étteremtől. A desszertre nem fecsérelném a szót, egyrészt mert tiramisut rendeltem, amiről csak akkor lennék hajlandó hosszasan értekezni egy olasz hely esetén, ha kiemelkedően jó darabról van szó, másrészt pedig az imént említett két fogás következményeként gyakorlatilag nem voltam abban az állapotban, hogy értékelni tudjak bármit is. A borok jók voltak, eddig nem teljesen értettem a nagy felhajtást a gyulai pálinka manufaktúra körül, ám az itt megkóstolt cigánymeggy után még jobban várom a pálinka fesztivált. A pincérek eléggé lazán olaszosra vették a figurát, ami egyeseket zavart a társaságból, engem nem, bár ők a sommelier hozzáértő tanácsait is kicsit feszengve hallgatták. 

Kedd: Symbol, Puskás Sport Pub

Egy sportkocsmától - még ha a legigényesebb fajta is - általában nem vár sokat az ember, ám az itt elfogyasztott gulyásleves miatt megérdemli, hogy felkerüljön egy ilyen széles körben elismert gasztroblog-ra. Úgy látszik, valamiféle sportkocsmák között terjedő tudásról beszélhetünk, hiszen Germé kolléga a megmondhatója, hogy a sajnálatos módon bezárt Legend's sport pub is nagyon sokat tudott ezen a téren. Igazából esetünkben nem is gulyáslevesről volt szó, inkább babgulyásról, kevés hússal, no de az íz, hihetetlen, és mivel ketten is rendeltük a társaságból, így klasszik piros magyar fazékban hozták ki, nem is keveset. Főételnek megint a bélszín volt soron, és ugyan nem volt akkora élmény, mint az előző esti, de így sem bántam meg egy kicsit sem.

Csütörtök: otthoni vacsora

Mielőtt még átugranánk ezt a részt, azért vegyük végig az este hozzávalóit: Joselito sonka ás német szarvas szalámi a Konrády-tól, angus bélszín, libamájpástétom, epres tiramisu és egyéb finomságok a Szega-tól. Bemelegítésnek egy kis Hennessy XO, aztán Gere Kopár. Bár a SZEGA hentese az angust kicsit hátszínesre vágta fel, nem történt nagy probléma, újfent bebizonyosodott, ezzel a hússal semmit sem kell csinálni, só, bors, esetleg egy kis olívaolaj, és már mehet is a grillrácsra ki a kertbe. 

Szombat: Baldaszti's Grand

Újfent zseniális. Borjú tatár tejfel zselével és erdei gombákkal, aztán Baldaszti's burger paradicsommal és hasábburgonyával. Mindkét étel úgy volt ízesítve különféle mártásokkal, ecetekkel és szószokkal, mintha ez hagyományosan így lenne megírva évszázadok óta, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, és mindenképpen keressük a negatívumokat, akkor is csak annyit tudnánk írni, hogy kicsit sok volt a krumpli, de azért ez még nem a világ vége. A másik oldal garnéla salátája és rosé kacsamelle is hasonló értékelést kapott, szóval ide továbbra is törekszünk gyakran járni, csak így tovább!

Szoktatom szívemet a csendhez - mondá vala a költő. Mai posztunkban ehhez kívánunk segítséget nyújtani minden idők öt legjobb csendről szóló számával. Ez egyben első része új sorozatunknak, mely egy-egy szó köré épített dalokat fog rangsorolni. A továbbra kattintva mindenki megtudhatja, hogy kik énekelték meg legszebben a csendet.

Ne csak éttermekről és sportokról legyen szó – erről szóltak a szerkesztőségünkbe érkező levelek. Teljesen jogos kérés, aminek most eleget is teszünk egy zenéről írott poszttal. Ebben a bejegyzésben olyan dalokról lesz szó, amelyeknek azonos a címe, de ezen túl lényegében nincsen közük egymáshoz. Szóval feldolgozások, átdolgozások nem számítanak, azokról egy másik posztban fogunk megemlékezni. Azt sem vettük figyelembe, ha a cím egy része egyezik csak (Enjoy the silence - Sound of silence; Heaven – Heaven is a place on Earth, Always – Always on my mind, Stand by me – I’ll stand by you, Hallelujah – Glory, glory, Hallelujah stb.). Amennyiben valamelyik kedves szerzőtársam tud még ilyen nótákat, szóljanak és frissítem a posztot. Természetesen döntés is születik arról, hogy melyik a jobb dal, még ha néha igen nehéz dolgunk is van. Elemzésünket a továbbra kattintva olvashatjátok.

Germé, mondtam már Neked, de itt a bizonyíték:

http://www.europeangayskiweek.com/

Első bejegyzésemben szeretném legalább egy kicsit növelni az értelmes sportokról/fociról szóló posztok arányát a blogon. Az írásom apropója, hogy jövő héten rendezik Schladmigban a síelők Világkupa döntőjét. Nem szeretném részletezni, hogy miért is a síelés a téli sportok királya, aki valaha is síelt, vagy legalábbis felkelt valamelyik hétvégén délelőtt másnaposan a hegyek hőseit nézni a tv-ben, az úgyis tudja, hogy miről beszélek. Nem véletlenül tartja úgy a híres mondás, hogy síelni jó, de síelést nézni még jobb. A tovább után hat megcáfolhatatlan érvet szeretnék felhozni amellett, hogy jövő héten mindenki a Eurosportot figyelje a déli/délutáni órákban.

A következő írás gyakorlatilag már nyáron megszülethetett volna, ám egyrészt akkor ez a blog még nem is létezett, másrészt a csapat összeállítását látva talán mostanra vált véglegessé és visszafordíthatatlanná: az utóbbi évtized európai klubfutballjának egyik legmeghatározóbb és legmegosztóbb csapata, a Chelsea óriási változások előtt áll. Aranygenerációja ebben a formában tovább nem játszhat együtt, új vázakra kell építeni a jövőt.

Lampard, Terry, Cech, Essien, Drogba: 5 név, akik 2004-2005 óta együtt játszanak és akikre a csapat az utóbbi nyolc évben épült. Ez idő alatt nyertek három bajnokságot, a BL-ben pedig 2004 és 2009 között szinte minden évben ott voltak a legfőbb esélyesek között, de nyerni valahogy sosem sikerült. Vegyük végig: 2004/2005 elődöntő, 2005/2006 nyolcaddöntő, 2006/2007 elődöntő, 2007/2008 döntő, 2008/2009 elődöntő. Még durvább a kép, ha megnézzük, milyen csapatok állították meg őket: Liverpool, Barcelona, Liverpool, Manchester United és Barcelona. Tehát 5-ből 4-szer a későbbi győztes, egyszer meg az egyik döntős (aki abban az évben a BL legerősebb csapata volt) parancsolt megállj Lampardéknak, a néha egészen szürreális körülményekről már nem is beszélve (fantomgól, büntetőpárbaj, Terry elcsúszása, Övrebö).

Mourinho, Grant, Scolari, Hiddink, Ancelotti és most Villas-Boas: a legmenőbb sztáredzők egész armadája, kiegészülve egyéb világklasszis igazolásokkal. Az Abramovics-éra kezdeti ellentmondása, miszerint hiába van a csapatnak történelme, ha mindenki kétes orosz pénzen tartott antiklubként tekint rá, mára elmúlt és a Chelsea az európai elit szerves része lett.

Az aranygeneráció tagjai kiöregednek, kiszorulnak, és vagy a kispadot koptatják, vagy elmennek máshová levezetni. A jövő szezont már nem rájuk kell építeni. Én megmondom őszintén, mindig is utáltam a csapatot, de most jóízű nosztalgiával tekintek vissza azokra a félelmetes időkre, amikor Lampard labdát kapott a Camp Nou barcelonai tizenhatosánál. Nem pusztán azért, mert valamilyen módon ők is szimbólumai legszebb egyetemi éveimnek, hanem mert piszkosul tudtak/tudnak focizni.

Meghajtom fejemet előttük.                                                             

Azért szögezzük le, hogy Suarez - vagy ahogy a Groningen szurkerek csúfolják, Salaries - iszonyat nagy tuskó. Viszont Szivárvány úrral kivételesen egyet kell, hogy értsek. Nem értem, hogy a fociban mért nem jár eltiltás (vagy csak nagyon kevés) azért, ha valaki eltöri az ellenfél lábát, viszont 10 meccsre eltiltják, ha leveszi a felsőjét gólörömében, mert ezzel felzaklatja a mélyen vallásos muzulmán mammereket. Hát nem bazdmeg, a focihoz hozzá tartozik a mezlevétel, a beszólogatás. Értem én, hogy civilizálódik a sport, de azért a foci ne legyen már női balett, ahol a kislány Evra elpityergi magát, hogy lenégerezték, erre a mesztic Suarezt eltiltják 8 meccsre. Hát a jó ég áldja meg a kedves ítészeket, de mi a faszom Evra, ha nem fekete? Ha Gerát lemagyarozza Evra egy jó kis WB-MU meccsen, akkor 10 meccs eltiltás? A matolcsizmus eluralkodott az angol fociban.

2012-ben, a labdarúgás mai szégyenteljes, korrupt és legfőképpen álszent világában jóleső dolog látni, hogy vannak még olyan fasza gyerekek, mint az uruguayi. Sir Alex Ferguson bizonyára nincsen tisztában az illemtan alapjaival, miszerint csak annak nyújtjuk a kezünket üdvözlés gyanánt, akit tisztelünk. Márpedig Suarez, aki bicskaforgató módon 8 meccses eltiltást kapott anno egy incidensért, ahol senki sem tudja, hogy mi is történt pontosan, biztosan nem tiszteli egy kicsit sem Evrát, és ennek tegnap férfias módon hangot is adott. Tegye fel a kezét, aki Messi helyében kezet fogott volna Pepével egy héttel azután, hogy az a sorozatgyilkos szét akarta taposni a kezét! Ha lenne egy kis spiritusz a Barcelona (normálisabb) játékosaiban, ott helyben szarrá verik a kis köcsögöt, a szurkolók pedig addig bojkottálják a meccseket, amíg az összes résztvevő büntetlenül meg nem ússza. A kis argentin mindezek ellenére hajlandó volt kezet fogni, asszisztálva ezzel a spanyol szövetség színjátékához, akik szerintem még soha a történelem során utólag nem tiltottak el real-játékost.

Lehetünk végtelenül álszentek, kiírthatunk a futballból mindent, ami a természetességre, az emberi érzelmekre épül, csak így éppen nem fog maradni semmi, amiért érdemes lesz leülni a tv elé. Akkor marad a futsal, ahol tegnap ért véget az EB, amit természetesen a spanyolok nyertek.

Eredetileg úgy terveztem, első gasztronómiai bejegyzésem Bíró Lajosról és az általa gründolt Bock Bisztró elnevezésű étteremről fog szólni, de talán jobb is, hogy pont ma volt szerencsém az egyre fényesebben csillogó Mák Bisztróban tiszteletemet tenni: a Bock-ról úgysem tudnék nem túlságosan elfogultan írni, de ennek ellenére természetesen hamarosan sort fogok keríteni a dologra.

Szóval Mák. Harmadszorra is azt mondom, 10/10. Del Piáló kollégával életünk egyik legmeghatározóbb bélszín-élménye fűződik a helyhez, a decemberi brazil bélszín egy külön írást érdemelne. A mai menü 3 fogásból állt, élőételnek kacsamáj terrine volt terítéken valami furcsa paprikás szósszal és kenyérrel. A magam dilettáns módján azt szoktam mondani, hogy ha az ilyen jellegű kacsamájat (páté, terrine, stb.) nem tudom megkülönböztetni a libamájtól, akkor már jó úton vagyunk. Tökéletes állag, tökéletes íz és harmónia. Főétel gyanánt mangalica szűzzel és fekete káposztával néztem szembe. A hús pont megfelelően volt megsütve, omlós, a széleken zsírréteg foglalta keretbe a remekművet, melyhez rendkívül finom krumplit is felszolgáltak. Itt jutunk el az étterem megítélésem szerint egyik legerősebb pontjához, mégpedig a szószhoz: ahogy ebben a konyhában a szószokkal és öntetekkel játszanak, az tényleg művészet.                

Desszert: csokoládé genache mákfagylalttal. Érdekes kompozíció, a csoki meglehetősen tömény, de nagyon rendben van a dolog.

Egy biztos: Huszár Krisztián és csapata több mint ígéretes dolgot kezdett el kibontakoztatni ezen a helyen, ezúton kívánok nekik mindehhez jó egészséget és nagyszámú, értő és fizetőképes vendégsereget, mert ők megérdemlik.

A Déry né egy cserfes ribanc. Karácsonykor bejgliárusítás céljából pakolt ki az intézmény elé egy kis bódét, és kint felejtette. És frissen süt benne. És illatokat lövell ki magából, mint egy kívánós nőstény. És behálóz, ha arra sétálsz. Elbuktam. Megérte. Újra el fogok..

A szombatot a Rudasban kezdtük, próbáltuk kiheverni a pénteki lakmározás alatt betermelt borok csúfos mellékhatásait. Germé annyira bekarcolt, mint legutóbb szilveszterkor. A különbség csak annyi, hogy most nem törte el az orrát. Jó ez a Rudas, különösen hétvégén, mikor vegyes nap van, és nem csak aszott pöcsök, hanem fiatal lánykák is áztatták magukat a termálban.

Este a keddi züllésünk színhelyén a Kadarkában megismerkedtem Z-vel. Egysze csak mellénk ült, és már lökte is a sódert. Részletesen magyarázta, hogyan csempésztek Sony cuccokat Magyarországra az elmúlt 15 évben. Azt mondta, mindenki benne volt. Na ezen lepődtem meg a legkevésbé.

Az este egyik fénypontja a szekszárdi Szeleshát merlot pálinka, amit ott kóstoltam először, de biztos, hogy nem utoljára. A sajttál viszont semmi extra nem volt. Szerencsére a Tüske és Pastor urak rosé fröccsei vígaszt nyújtottak.

Az estét a Dobozban fejeztük be.

Tegnap este végre végleg elhatároztuk magunkat, és egy jó pofa Fácán után a Laci!Konyha! nevű vidám vendéglátóipari egységben kinyomtuk magunkból: Kanál Pápa. Ennyi volt, alea iacta est, átléptük a Rubicont.Nem elégszünk meg azzal, hogy hetente boldogítjuk egymást személyesen, a cyber térben is folytatjuk ezt a jó szokásunkat. (Felmerült, de nem, soha nem fogunk összeköltözni, Germével már így is laktunk együtt koliban is, albiban is, Szivárvány Cápának meg jó otthon a szüleinél.)

A Laci!Konyha! Benkő Zoltán (Mák Bistro) és Pollok László (Csalogány 26) új helye Újlipótban, melynek - az U26-hoz hasonlóan - célja a csúcsgasztronómia jóárasítása. A menü fenséges volt, 10/10-es. Én Szt. Jakab kagylót ettem zöldborsóval és mizunával, aztán Kacsamájat savanyított paradicsommal, majd végezetül megkoronáztam az estét egy gondolat Brillant Savarin és Pont L'Eveque sajttal, amihez házi meggy lekvárt adtak. Visszatérünk még ide kategória.

Hogy ma se maradjunk egyedül otthon hogy blogolhassunk, arról a tesómék gondoskodnak, spoilerezem a menüt:

Fűszeres vöröslencse-mártogatós
Sajtleves
Currys-almás szűzérme
Csokis mousse